A MET Csoport 2025-ös Klímahatás-jelentése megerősíti a vállalat hozzájárulását a nyereséges dekarbonizációhoz
A MET Csoport közzétette 2025-ös Klímahatás-jelentését, amely bemutatja, hogy a vállalat a földgáz, az LNG, a megújuló energiaforrások és az energiatárolási megoldások integrált portfóliójának köszönhetően továbbra is egyensúlyt teremt a dekarbonizáció, az ellátásbiztonság és a megfizethetőség között.
A jelentés azon európai diskurzus közben született meg, amely azt vizsgálja, miként őrizhetők meg a klímacélok az ipari versenyképesség és a befektetési vonzerő fenntartása mellett. A jelentés bemutatja, hogy a MET Csoport integrált földgáz-, LNG-, áram-, megújuló energia- és akkumulátoros energiatárolási portfóliója hogyan támogatja Európa törekvéseit az energiaátmenet hármas kihívásának, az úgynevezett energiatrilemmának – dekarbonizáció, ellentásbiztonság, megfizethetőség – a megoldására.
A Klímahatás-jelentés összefoglalja a MET Csoport elmúlt évben elért eredményeit a klímavédelmi célok megvalósítása terén. Ezek között szerepel a zöldáram-termelés növekedése, az energiaátmeneti beruházások arányának emelkedése a vállalat tőkeallokációjában, valamint az első, független fél által hitelesített üvegházhatásúgáz-leltár elkészítése.
- 2025-ben a cégcsoport 39 százalékra növelte a megújuló energiára és az akkumulátoros energiatároló (BESS) projektekre irányuló beruházásainak (CAPEX) arányát. A megújuló energiatermelés elérte a 625 GWh-t, amihez a Németországban és Olaszországban épített új naperőművek – köztük a MET Csoport első agrár-fotovoltaikus (Agri-PV) projektje – is hozzájárultak. A MET a Dunamenti Erőműben átadta Magyarország egyik legnagyobb akkumulátoros energiatároló létesítményét is, ezzel erősítve a hálózati rugalmasságot és elősegítve a megújuló energiaforrások integrációját.
- A MET Csoport kiskereskedelmi villamosenergia-piacain az átlagos hálózati kibocsátási tényező 279-ről 255 gCO₂e/kWh-ra javult, amit elsősorban a spanyolországi piacokon elért jelentős portfóliónövekedés eredményezett.
- Első alkalommal került sor a MET Csoport üvegházhatásúgáz-leltárának korlátozott bizonyosságú független hitelesítésére, amelyet a zürichi PricewaterhouseCoopers (PwC) végzett.
- A MET Csoport klímaszemlélete az EU „Irány az 55%” (Fit for 55) keretrendszeréhez való igazodásra törekszik, és beépíti az éghajlattal kapcsolatos kockázatkezelést a hosszú távú stratégiai tervezésbe és befektetési döntésekbe. A jelentés felvázolja a MET fizikai és átmeneti kockázatok kezelésére irányuló megközelítését, valamint kiemeli a diverzifikált eszközök, a rugalmas infrastruktúra és az integrált kereskedelmi tevékenységek szerepét az energiapiacok ellenállóképességének erősítésében.
Huibert Vigeveno, a MET Csoport vezérigazgatója hangsúlyozta: „Célunk, hogy vezető európai energiavállalatként tisztább energiát tudjunk biztosítani ügyfeleinknek, ezáltal támogatva Európát az energiaátmenet trilemmájának – dekarbonizáció, ellátásbiztonság, megfizethetőség – megoldásában. Ezt az átállást úgy mozdítjuk elő, hogy az kereskedelmileg fenntartható, működését tekintve megbízható és megfizethető legyen az ügyfeleinknek.”
Huibert Vigeveno hozzátette: „Európának túl kell lépnie azon, hogy az energiaátmenetet elsősorban éghajlatvédelmi kötelezettségként kezelje, inkább ipari és technológiai lehetőségként kellene tekintenie rá. A klímavédelmi intézkedések terén betöltött vezető szerep végső soron azon múlik majd, hogy Európa képes-e vonzó befektetési célpont maradni, ösztönözni az innovációt és lehetővé tenni az új megoldások nagyüzemi, ipari bevezetését.”
A MET Csoport teljes 2025-ös Klímahatás-jelentése ide kattintva letölthető.
A jelentés vezetői összefoglalója ide kattintva olvasható.
MET Csoport
A svájci központú MET Csoport európai integrált energiavállalat, amelynek tevékenysége kiterjed a földgáz- és az árampiacra, valamint energiapiaci eszközök fejlesztésére és működtetésére. Leányvállalatai révén 24 országban van jelen, 33 ország energiapiacán és 51 nemzetközi kereskedési ponton aktív. A cégcsoport több mint 1400 munkatársa közel 60 nemzetiséget képvisel. A MET jelentős tapasztalattal bír a megújuló és a rugalmassági (kiegyenlítő) energiapiaci eszközök üzemeltetésében, így a lehető legszélesebb körben tudja támogatni az energiaátmenetet. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2025-ben 28,6 milliárd euró, a gázpiaci forgalma 241 milliárd köbméter, az árampiaci forgalma pedig 160 terawattóra (TWh) volt.